Ha utazunk egy-egy városba, mindig vannak meghatározó benyomásaink, hangulatok, amelyek az emlékeinkben megmaradnak. Ha ezt Lisszabonnal kapcsoltban szeretném megfogalmazni, talán az lenne a legjellemzőbb, hogy egy kedves város. Kedvesek az emberek, barátságosak a jellegzetes csempékkel díszített házak, a csempékből kirakott mintázatok a tereken, vagy a könyvesbolt előtti könyvvásárok. Szóval sok kis apróság.

Sajnos ez a látogatás igen rövid volt, egy hétvégére korlátozódott. Sikerült utazni a „városnéző” ikonikus 8-as villamoson, láttuk az egyik szimbólumot, a Belém tornyot, a piacteret, sőt a „szardínia konzervek múzeumát” is.

Számomra azonban a legnagyobb élményt a történelmi hajók és a hajózás emlékei jelentették. Mint az ismert, a nagy földrajzi felfedezések eseménysorát a portugál hajósok indították el a 15. századtól. A hajózás pedig sokáig központi szerepet játszott a portugálok életében. Ennek két fontos emlékhelye van, a tengerészeti múzeum (Museu de Marinha) és a Tajo folyó déli oldalán a szabadtéri hajómúzeum, ahol egy egész fregatt található és fel is lehet rá menni. Sajnos nekem ez nem sikerült, mert éppen zárásra értem oda, de ami késik, nem múlik. Található ég itt egy tengeralattjáró is, ami szintén belülről megtekinthető.

A tengerészeti múzeum viszont hatalmas gyűjteménnyel rendelkezik. Ahogy belépünk, a kb. kétszeres ember nagyágú Tengerész Henrik szobra fogad, aki a tengerész akadémiájában összegyűjtötte a hajózással kapcsolatos információkat, térképeket. Ezzel lehetővé tette, a portugál hajósok sikereit.

Na de a gasztronómia!

Természetesen Lisszabonban is igyekeztünk a helyi ételekből valamit kipróbálni. Így némi keresgélés után, a szállodánktól nem is messze találtunk egy kis éttermet, ahol inkább a helyiek fordultak meg. Az étlap is csak portugál nyelven volt olvasható, nem bíbebelődtek az angol fordítással. Ez így meg is tetszett nekünk. Az ételválasztás szemrevételezés útján történt – azt kértem, amit a mellettem levő asztalnál vacsorázó öregúr evett. Nem is bántam meg, finom volt. De most jön a lényeg. Egy kancsó sangriát kértünk a vacsorához. El kell mondjam, ilyen finomat eddigi életemben még nem ittam. A kancsó tele volt gyümölcsökkel és valami mennyei volt. Biztosan én is kellően szomjas voltam, de ezt életem végéig kortyolgattam volna.

Sajnos ez csak egy rövid látogatás volt Lisszabonban, így még vissza kell menjek.